Sokan élünk félelemben…
Félünk attól, hogy kevesebbek vagyunk másoknál. Félünk attól, hogy nem felelünk meg a velünk szemben támasztott elvárásoknak. Félünk, hogy nem vagyunk elég jó szülők. Félünk, hogy elveszítjük a szeretteinket és/vagy a munkánkat. Rettegünk az anyagi nehézségektől. Aggódunk a gyermekeink jövője miatt. Félünk, hogy egyedül maradunk. Félünk attól, hogy megöregszünk és meghalunk. Félünk, hogy nem érjük el a céljainkat. Félünk álmodni, az ösztöneinkre hallgatni. Félünk felelősséget vállalni. Rettegünk attól, hogy mit gondolnak rólunk mások. Félünk, hogy nem teljesítjük a feladatunkat, amiért megszülettünk.
De mi van akkor, ha csak a fejünkben léteznek elvárások? Mi van akkor, ha mindannyian csodálatos emberek és szülők, társak vagyunk? Mi van akkor, ha bármit elérhetünk, amit csak akarunk? Mi van akkor, ha megérdemeljük a bőséget? Lehetséges volna, hogy sosem vagyunk egyedül? Elképzelhető, hogy a felelősségvállalás boldoggá tesz minket? Lehet, hogy nem a holnap, hanem a ma az, ami számít? Lehetséges, hogy minden percet örömmel élhetünk meg?
Mi van akkor, ha létezésünk célja mindössze csak a feltétel nélküli szeretet?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: